A kosár üres
28
Feb
2018

Miket, milyen ékszereket rendeltek... Ez olyan egyszer volt, hol nem volt történet. Összegeztem, hogy melyik angyalokat rendeliték a leginkább. És bizony az eredmény valahogy nem igazán spirituális  Mert, hogy egyértelműen NEM az önfejlődést, az értelmet, a felelősséget, önuralmat, önazonosságot támogató angyalok ékszerei a legkedveltebbek. De nem ám. És a kövekhez is mindig kapok ajánlásokat. Torony magasan vezetnek a legyek gazdag, legyek karcsú, legyek boldog típusú kövek/ ékszerek. Ékszerek esetében a megrendelő által az ékszerbe és az angyalába belelátott ámde talmi dolgokról van szó. Mert még a leginkább világiasnak tűnő angyalok, a szépségért, a fittségért, a bőségért felelős angyalok bizony nem úgy felelnek érte, hogy szállítják a fogyiport, a nyertes lottószelvényt, a szőke/barna/fekete stb herceget-hercegnőt… Nem láttam még ember howlittól lefogyni, krómdiopszidtól meggazdagodni- kivéve a bányatulajdonosát, rózsakvarctól szerelembe esni és rögtön nagy lagziba, örök boldogságba libbenni. Ellenben láttam olyat, hogy az ember fia-lánya tényleg tudott mit kezdeni a súlyával egy olyan ékszer és angyala támogatásával, amelyik megtanította a türelemre, a kitartásra, a létezés örömére. És nem volt szüksége önmagával szemben sem a védelem zsírban megjelenő burkára. Persze mindez csak akkor, ha nem önbecsapós a történet. Ha reális. Ha nem 40 kg akar lenni, aki alkatilag legalább 55kg.

Bőség ugyanez. Kinek mi a bőség. Amúgy csórónak lenni is bőség. A hiányból van bőven a gazdájának. Ahol a figyelmed ott a világod. Biztos ismeritek, de azért forgassátok meg magatokban lassan, alaposan. Amire figyelsz, az vagy. 

És át is térek a boldogságra. Tudod egyáltalán, hogy mi tesz boldoggá? Igen tudom, ha szeretnek, ha szerethetsz, ha sok pénzed van, ha ezed van, ha azod van, ha tanulhatsz, ha nem kell tanulnod, ha dolgozhatsz, ha nem kell dolgoznod… De egyet árulj el: hogyan is tesz boldoggá a boldogságod tárgya? Mi az, amit ad? Mi az, amivel több, jobb akármibb leszel általa? Mi a jó benne neked? Mert, hogy nehéz belátni, és nem is szokott a legtöbb embernek eszébe jutni, de bizony a homo sapiens haszonelvűen van összekalapálva. Csak olyat csinál, ami neki jó. Valamiért jó. Valami haszna van belőle. Ne a forintális haszonra asszociáljatok. Lehet mondani, hogy a gyerek érdekmentesen szeret. Hát nem  Szeret, hogy viszont szeressék, szeret, hogy biztonságban érezze magát, szeret, hogy az igényei kielégüljenek….Gondoltatok már erre valahogy így? Arra, hogy valójában nincs érdekmentesség? Hogy legalább a jó érzés megléte a motiváció…

És végül, hogy mit nem kértek még tőlem: józan észt támogató ékszert  És kicsit igazolódik is a vicc: a jó Isten az észt osztotta el a legigazságosabban: senki nem panaszkodik, hogy keveset kapott   Pedig ebben a borzasztó mód cuncikára infantilissá alázott világban erre van a legnagyobb szükség. Legyen akár az önfegyelem angyala képében, vagy az alázat angyaláéban, akár a megbocsátás angyaláéban, vagy éppen az önazonosságéban…. Útmutatást sokan kérnek, csak nem tetszik az útmutatás… Sikert sokan kérnek, csak nem a megküzdöttet. Védelmet sokan kérnek- csak éppen tolvaj dolgokhoz. Önmegvalósítást sokan kérnek, csak éppen az egocentrikusság nem az. Változást sokan kérnek- csak nem maguknak, hanem másoknak, hogy önmaguknak legyen jó… Szóval kérjünk egy kis észt. Merjünk már bátrak lenni és belátni, hogy a világ sokkal összetettebb, ahogy a súly-boldogság-bőség problémák is, semhogy egy pár kővel ripsz-ropsz megoldhatók lennének. Ha a problémát kezeled, soha nem leszel karcsú, boldog, gazdag. Kizárólag, ha a kiváltó okot rendezed magadban.

Mára ennyi. 

Áldás.
K. 

Az ékszer pedig egy arany aura alapú csakra karkötő- a felelősségvállalás egyik legelemibb ékszere. Nem az arany aurasága, hanem a csakrasága miatt 

 

Friss írásokért gyere nézz be a Facebook csoportba: NKM Őrangyal Ékszerek Facebook csoport

31
Jan
2018

Jó reggelt!

Már egeket rengeti az internetes sajtó, az ezoterikus bulvár mai szuper-kék-vörös-vér-telihold szenzáció hajhászása. Hamarosan írok a mai tisztításról, addig is a januári első teliholdkor írott cikk egy idevágó részlete. Bőven kiegészítve még néhány objektív, és bulvár mentes információval.

Tehát a 2018-as teliholdak. Pontosabban a januári csudaságokra. Amik egyébként pl rögtön nem sokára márciusban megismétlődnek. Azaz februárban nem lesz telihold, ellenben márciusra kettő is jut. Az egy hónapon belüli kétszeri telihold Space.com asztronómiai, azaz csillagászati oldal *, és nem asztrológiai oldal, főcíme szerint is menő lesz, mert Super Blue Blood-Moon-nak, azaz Szuper Kék Vér Holdnak nevezi a januári teliholdat-holdakat. Mert, hogy januárban kettő darab telihold lesz-volt-van. Egy mindjárt január 2-án volt. Bár ezt tévesen és vérbulvárosan Újév napjára, azaz január 1-re írják jónéhány helyen. De attól az mégis csak január 2, igaz hajnali 3.25-kor lesz egészen teli, de ez már január 2 ;) Ez a telihold a Rákban volt. Erről, akkor írtam alaposabban..

A második telihold pedig január 31-én, azaz ma lesz a délutáni órákban (14.27-kor)- ez Oroszlán hold lesz. És pontosan emiatt bizonyos különlegességeit nem fogjuk látni- legalábbis Európából. Akik az Egyesült Államok és Kanada nyugati részén, a Csendes-óceánon, Ausztrália és Kína nagy részén, valamint az Északi-sarkvidéken olvassa a cikkeimet, ti látni fogjátok :) Mármint a holdfogyatkozást, az elsötétedéssel járó pirosodást. Egyébként a fő- és bulvárcímet nyert elnevezést pontosan ez- kétszeri egy hónapban, és holdfogyatkozás- magyarázza.

Mert, hogy a kék hold nem a színt jelenti, hanem azt, hogy egy naptári hónapon belül kettő darab telihold van.

A vér hold pedig semmi vámpírság. Egyszerű légköri színjelenség, amit az okoz, hogy a január 31-i telihold biztos, ami biztos egy holdfogyatkozás is. Ezt azonban Magyarországon nem fogjuk látni, mire ugyanis náluk holdkelte lesz, addigra bőven lezajlik a holdfogyatkozás.

Majd elfelejtettem: szuper hold is lesz- ez meg a másik tódítás, és wwwaaaooouuuhhh. Ugyanis közel sem annyira, mint az illusztráció képen, amin a holdat köszönöm a Nasa-nak, és annak hogy free verzió volt ;) Szóval szuperhold: 13-14%-kal fényesebb, tekintve, hogy az elliptikán közelebb lesz, ezért nagyobbnak fog látszani a Hold- azoknak, akik ekkora távolságról, ekkora változást képesek meglátni. Ez azonban messze nem az a méret, amit a bulvár szajkóz. Külön a kedvetekért egy Nasa szabad felhasználású Hold fotóval és egy saját készítésű és sokkal kisebb Holddal bíró Bazilikás képpel elkövettem egy speckós szuperholdat, de tényleg csak ennyi. Semmi extra nagyság nem lesz a láthatóságban. 14%-ot sokan a fizetésükben is kevesellnek béremeléskor, nemhogy egy ilyen messze lévő égitest látszólagos „méretváltozásában” lenne szemmel látható jelentősége…

Méret: amikor kel fel a Hold, akkor pár percig- persze a megfelelő megfigyelő helyről nézve- mindig nagyobb, mint a Holdkelte után egy félórától, amikor már fent van az égen. Csak figyelni kell az eget, és ahogy mondani szoktam: gondolkodni.

Ritkaság: az valóban kb 150 éve volt, hogy egy hónapon belül dupla telihold, teljes holdfogyatkozással együtt legyen. De az egy hónapon belül dupla telihold ennél azért sűrűbb Legrosszabb esetben 30 évente, 2018-ban pedig márciusban, azaz szűk egy hónap múlva is lesz... Sokkal ritkább az, hogy egy hónapban nincs telihold, mint ahogy most februárban is lesz, de kérem ebben nincs bulvár. Csak ÜZENET. De az meg kit érdekel?...

Apropó kit érdekel: az üzenet is megvan, az NKM Őrangyal Ékszerek Facebook csoportban lesz olvasható.

Addig is szépséges, áldott és józan észben is bővelkedő napot kívánok

K. <3

01
Dec
2017

2017 december 1-től az utánvétel ára a postai díjemelést követően az alábbiak szerint :módosul

Várható posta és csomagolási költség előreutalás esetén belföldre 2017-12-01-től visszavonásig:

A 30.000ft alatti megrendelések esetében 180 g-ig apostaköltség 600 Ft küldeményenként, ajánlott, elsőbbségi postailevélküldeményként. A 30.000.-ft-ot, azaz Harmincezer forintot meghaladó rendelésekesetében a postaköltséget az eladó vállalja. 150.000ft feletti értékbiztosítás esetén az értékbiztosítás felára felszámításra kerül. 8.000ft összértékig nem szükséges az értékbiztosítás.

180 g felett, vagy utánvétel esetén csomag küldeményként küldjük a megrendelt terméket, ennek díja:

  • 2kg csomag súlyig egy munkanapos szállítással MPL futárral, előreutalással 1200ft
  • 2kg csomag súlyig egy munkanapos szállítással MPL futárral, utánvételellel 1700ft
  • 5kg csomag súlyig egy munkanapos szállítással MPL futárral, előreutalással   1900ft
  • 5kg csomag súlyig egy munkanapos szállítással MPL futárral, utánvételellel 2000ft

A szállítási határidő a MPL futárszolgálat leterheltségének függvényében változhat.

Különösen a Karácsonyt megelőző időszakban. Jelenleg 2-3 munkanapra vállalja a posta a kiszállítást, de ez is nőhet a leterheltség függvényében.

 

 

A feltüntetett árak küldeményenként értendők, magyar forint a pénzneme és az ÁFÁ-t tartalmazzák.

Külföldre történő rendeléskor vegye fel velünk a kapcsolatota várható szállítási díjjal kapcsolatban (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

 

 

 

04
Jan
2018

Áldás

 

Adjon Isten minden szépet,

Irigyeknek békességet.

Adjon Isten minden jót,

Hazug szájba igaz szót.

 

Hontalannak menedéket,

Éhezőknek eleséget,

Tollat író kezébe,

Puját asszony ölébe.

 

Legényeknek feleséget,

Szegényeknek nyereséget,

Áfonyát a havasra,

Pisztrángot a patakba.

 

Istenhitet a pogánynak,

Hű szeretőt a leánynak,

Szép időben jó vetést,

Szomorúknak feledést.

Sarkvidékre hideg telet,

Az árváknak jó kenyeret,

Fegyvereknek nyugalmat,

Szelíd szónak hatalmat.

 

Betegeknek egészséget,

Fuldoklóknak reménységet,

Vitorlának jó szelet,

Napfényből is öleget.

 

Jó lövést az ordasokra,

Nyíló ajtót vaskapukra,

Vándoroknak fogadót -

Isten adjon minden jót!

Az új esztendőben.

(Bartal Klári (Svédországban élő magyar költőnő) verse)

 

Áldott boldog új évet kívánunk minden kedves megrendelőnknek!

 

22
Nov
2017

A tavaly jól bevált Angyalnapok idén is lesznek. Minden logika nélkül, egyszer csak érkeznek :) És voila megérkezett az első. Vigyázz, hogy le ne maradj. Az ajánlat ideje, és az ékszerek anyagai végesek!

Idén, 2017-ben az első angyalnap pár november 22-23- szerda-csütörök lesz.

Angyalnapi akcióban a Stock ékszerek között és az Angyalhívók között válogathattok.

Angyalhívók

Női Stock ékszerek

06
Dec
2017

Köszönöm minden Megrendelőmnek az idei évet.

Az alábbi dátumok tájékoztató jellegűek. Jelen állapotok alapján előfordulhat, hogy 1-2 nappal előbb zárulnak a megrendelések. De ezt azonnal közöljük, amit ez kiderül. 

Minden fontos tudni való a következő néhány sorban! Hogy zökkenő- és csalódásmentes legyen az év utolsó pár hete, illetve a karácsonyig tartó időszak, így kérek mindenkit, hogy az ALÁBBIAKAT nagyon FIGYELMESEN OLVASSA EL, és ennek figyelembevételével tervezzen a karácsonyi ajándéknak szánt NKM Őrangyal Ékszerrel, Ékszerekkel.

 

HATÁRIDŐK 2017. KARÁCSONYIG

UTOLSÓ POSTA nap Karácsony előtt:  2017 december 18. Hétfő

UTOLSÓ RENDELÉS LEADÁS a „TERVEZZ NEKEM” és „ CSAKRA ÉKSZEREK” menüpontokban található ékszerekre:  2017 november  26 vasárnap. Lezárult

UTOLSÓ RENDELÉS LEADÁS MINDEN EGYÉB ÉKSZER TÍPUSRA, Könyvre- pl: klasszikus Arkangyal, Egyensúly, Angyalhívó ékszerekre: 2017 december 15. Péntek. Itt az utolsó utalás beérkezési határidő december 15. péntek, azaz még aznap. Ha aznap nem tudsz utalni, kérd utánvétellel

Személyes átvételre ezen időszakban nincs mód, így személyes fizetés lehetőségére sem. Amennyit csak lehet, az ékszerekkel kívánok tölteni, így azokat a 10-30 perceket, amiket a személyes átvételek igényelnek, most nem tudom biztosítani.

Fontos!  Minden megrendelés akkor válik megrendeléssé, ha az ellenértéke (ára) megérkezik- az utánvételesként rendelésekre ez nem vonatkozik.  Nem a megrendelés leadásának dátuma szerint készülnek az ékszerek, hanem az utalás beérkeztének időpontja a mérvadó. Erről részletes tájékoztatás van az Általános Szerződési Feltételekben, illetve mindenegyes terméknél a leírásban. Amennyiben a rendelt ékszer(ek) ellenértéke 2017.december 15 péntekig nem érkezik meg, úgy a megrendelés már Karácsony előtt nem fog elkészülni.

Nagyon köszönöm a megértést. Mindenkinek békét, áldást és rengeteg szerető türelmet kívánok!

19
Nov
2017

Köszönöm minden Megrendelőmnek az idei évet.

Hogy zökkenő- és csalódásmentes legyen az év utolsó pár hete, illetve a karácsonyig tartó időszak, így kérek mindenkit, hogy az ALÁBBIAKAT nagyon FIGYELMESEN OLVASSA EL, és ennek figyelembevételével tervezzen a karácsonyi ajándéknak szánt NKM Őrangyal Ékszerrel, Ékszerekkel.

HATÁRIDŐK 2017. KARÁCSONYIG

UTOLSÓ POSTA nap Karácsony előtt:  2017 december 15. Péntek

UTOLSÓ RENDELÉS LEADÁS a „TERVEZZ NEKEM” és „ CSAKRA ÉKSZEREK” menüpontokban található ékszerekre:  2017 november  26 vasárnap. Itt az utolsó utalás beérkezési határidő december 9. Ezeket külön egyedi ajánlattal kell visszaigazolnom- ez is idő-, és csak utána lehet az árát utalni, az utalás után pedig kb 7-10 munkanap mire postára kerül. Így ezt az ékszer típust már csak rövid ideig lehet rendelni Karácsony előtt.  

UTOLSÓ RENDELÉS LEADÁS MINDEN EGYÉB ÉKSZER TÍPUSRA, és a Könyvre pl: klasszikus Arkangyal, Egyensúly, Angyalhívó ékszerekre: 2017 december 12. PKedd. Itt az utolsó utalás beérkezési határidő december 14.

Személyes átvételre ezen időszakban nincs mód, így személyes fizetés lehetőségére sem. Amennyit csak lehet, az ékszerekkel kívánok tölteni, így azokat a 10-30 perceket, amiket a személyes átvételek igényelnek, most nem tudom biztosítani.

Közben természetesen lesznek Angyal napok is, azoknak a menetéről minden agyalnap előtt részletes tájékoztatást írok, ahogy tavaly is. Az egyik hamarosan érkezik is! Készüljetek a holnapra ;)

Fontos!  Minden megrendelés akkor válik megrendeléssé, ha az ellenértéke (ára) megérkezik- az utánvételesként rendelésekre ez nem vonatkozik.  Nem a megrendelés leadásának dátuma szerint készülnek az ékszerek, hanem az utalás beérkeztének időpontja a mérvadó. Erről részletes tájékoztatás van az Általános Szerződési Feltételekben, illetve mindenegyes terméknél a leírásban. Amennyiben a rendelt ékszer(ek) ellenértéke 2017.december 14 csütörtökig nem érkezik meg, úgy a megrendelés már Karácsony előtt nem fog elkészülni.

Nagyon köszönöm a megértést. Mindenkinek békét, áldást és rengeteg szerető türelmet kívánok!

Újdonságok

11 500 HUF egységár Uzziel
8 800 HUF egységár Gábriel-kék jáde

Hírlevélre feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, ha szeretnél havi rendszerességgel az aktuális kiemelt ajánlatokról első kézből értesülni.

A FELIRATKOZOM gomb megnyomásával elfogadod az Adatkezelési tájékoztatónkat, amelyet itt találsz:

Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat

Köszönjük, hogy velünk tartasz!

Ha már Hírlevél olvasónk vagy, de továbbiakban nem kéred, akkor a A TOVÁBBIAKBAN NEM KÉREK HÍRLEVELET gombra kattints, miután beírtad az email mezőbe a feliratkozáskor megadott email címedet. Köszönjük, hogy velünk tartottál!