A kosár üres
16
Oct
2017

NKM Arkangyal Ékszerek Spartan stílusban 

Családunk egyik kedvence a 300 című film, és a Spartan Race versenyek. Így valahol érthető, hogy megszületett a Spárta ékszersorozat.Az első az 5 éves kisfiam "motivációs" karkötője volt. És persze, hogy van védője is, a harcosok angyala Haiyael- aki ékszerként neki készült el először. Aztán jöttek a további spártás kérések, így némely angyal ékszert átformáltam spártaira.


Vannak sisakkal, és kevésbé "harcos" formában is. Gyermekemnek a Spárta-sisak volt a lényeg, nekem pedig, hogy egy komoly angyal legyen vele. Így született meg az első Haiyael ékszer, úgy félév tervezés után. Majd a többiek....

  • Mindegyik ékszer rendelhető női/ férfi-unisex változatban is. 

  • Női általában kristályos köztessel, a férfi-unisex klasszikus fém köztessel van. 

  • Cirkónia gömbbel készülhet mindkét nem számára 

  • Gyerek méretekben is rendelhetők

Az ékszereket a linken találod: http://nkm.hu/shop/index.php/ekszerekd/category/128-sparta-ekszerek

Az eplényi versenyen indulóknak áldást, sikert és jó időt kívánok- enyémeknek külön is ;)

 

08
Oct
2017

Kissé elhúzódott, de a webshop végre frissítve, és úgy tűnik hibátlanul működik :)

Ha mégis gondod lenne vele, hívj, írj!

31
Aug
2017

Új választási lehetőséggel bővültek az ékszerek. A Stock ékszerekkel. 

43 féle ékszer került fel elsőre, van, amiből csak egy van. Tehát csak úgy tedd be kosárba, ha valóban kéred is... A két napon belül nem kiegyenlített kosárérték kettő nap után törlődik, kivéve az utánvételes fizetés esetében.

További tudnivaló: Nem személyre szabott ékszerek, de tisztán feltöltve megy a gazdájához minden ékszer. A leírásuk rövid, és nincs benne személyre szóló rész. A személyes ékszerek, akár ezekből az ékszerekből is a teljes árukon tudnak elkészülni, azonban nemes acéllal, és személyes résszel, méretre készítve :) Ha erre van igényed, akkor ezt külön jelezd! A Stock menüben lévő ékszerekre a teljes árú verzióban is jár a 15% kedvezmény ;) A stock ékszerek kizárólag az adott ékszernél lévő képen látható formában kerülnek készlet árba. 

Az NKM Őrangyal Ékszerek csoport tagjai további 15% kedvezményt tudnak igénybe venni a Stock ékszerek árából :) Kuponkód nélkül nem él a kedvezmény! A megrendelést ékszer mennyiség függvényében tudom teljesíteni. Elsőbbséget élveznek az előreutalások. Tehát nem a megrendelés leadásának sorrendje számít, hanem az utalás beérkezte. Azonban az utánvételeseknél a megrendelés beérkezte lesz a mérvadó!

Ha szeretnéd a csoport kupont, a csoportot a nagy NKM Őrangyal Ékszerek Csoport  szövegre kattintva éred el

Jó válogatást!

29
Sep
2017

0- akik telefonról vagy hasonló készülékről, pl Ipad-ről böngésznek, azoknak hogy a webshopba juthassanak a készülékük kijelzőjén a 3 vízszintes fekete vonalra bökjenek :)

 

1-  Az oldal átalakítás alatt van. Chrome böngésző bizonyos verziói alatt akadhatnak megjelenítési zavarok.

Hibátlanul és biztonságosan fut az oldal a Firefox böngésző alól az alábbi linkkel:  https://nkm.hu/shop/ 

Ha nem sikerült a rendelésedet leadni, vagy nem kaptál a  rendelésedről visszajelző mailt, kérlek írj az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. -ra  egy rövid levelet, írd meg a telefonszámod is, visszahívlak, és orvosoljuk!

 

2-  Az átalakítás alatt rendelést leadni kizárólag régi regisztrált, vagy általunk regisztrált Megrendelő tud.

Kézi vezérléssel, egy kis kreativitással és egy kevés türelemmel minden megoldható :)  Köszönöm a megértésedet! Már javában dolgozunk az ügyön. Pár napot kérek, és minden megint csoda ügyes lesz :)

 

3- Biztonság-felvetődött az a kérdés, hogy az oldal nem biztonságos. Ez szerencsére nem igaz :) Használd a HTTPS:// kezdetű linket :)  Egyébként mindössze arról van szó, hogy  Firefox 52-es verziójától, akkor is megjelenik egy figyelmeztető üzenet, ha az egyszerűsített módon, a biztonságos https:// csatornán kívül akarsz egy biztonságos oldalt felkeresni, és belekattintasz a bejelentkezőmezőbe, hogy megadd a felhasználóneved vagy a jelszavad. A Firefox címsorában mindig egy piros áthúzott lakat red strikethrough icon jelenik meg,

a- ha megjelenített bejelentkező oldal nem rendelkezik biztonságos kapcsolattal,

b-ha rendelkezik biztonságos kapcsolattal, de nem a HTTPS hanem a sima HTTP, azaz jelen esetben egy gyors nkm.hu beírással lépsz be. Ez arról értesít, hogy a beírt jelszavadat a kapcsolatot lehallgatók vagy támadók ellophatják. Ez a mi oldalunk esetében akkor van, HA TE, FELHASZNÁLÓ AZ EGYSZERŰSÍTETT VONALAT VÁLASZTOD!

Használd az az oldal biztonságos megfelelőjét a cím előtt a https:// megadásával. Ilyen egyszerű :) Rémhírkeltés helyett ;)

Egyébként agreen lock 42 a következőket jelenti:

  • Kétség kívül ahhoz a weboldalhoz csatlakoztál, amelynek a címe megjelenik a címsorban; a kapcsolat nincs eltérítve.

  • A kapcsolat a Firefox és a weboldal között titkosított és védett a lehallgatással szemben.

Hiába van kulcsod-riasztód a lakásodhoz, ha a szerencsére bízva bezáratlanul hagyod ott... Nos a htttps:// egy ilyen kulcs-riasztó ;)

A döntés a te kezedben van ;) 

18
Jul
2017

Igyekszem idejében közzétenni, hogy 2017 augusztus 5-től 21-ig szabadságon leszünk.

A webshop nyitva lesz, azaz megrendelésket le lehet adni, de a megrendelések feldolgozása ezen időszak alatt szünetel. Az ügyfélszolgálat is csak e-mailben lesz- korlátozott időszakokban.

Az utolsó megrendelés beérkezési idő a szabadság előtt: augusztus 1. 

Sok-sok ékszer került a gazdájához, segítve őt. Most ahhoz, hogy ez továbbra is így működjön egy kis pihenésre van szükségünk. Gyerkőcözni, olvasni, és "csak lenni" fogok. Köszönöm a megértéseteket. Mindenkinek nagyon szép és áldott napokat kívánok!

28
Sep
2017

Nem szeretem hírrel jövök :(

Valamit összezavart a technika ördöge, vagy a Plútó irányváltása :)

 

Minden esetre kisebb technikai fennforgás van a webshopban. Ha nem sikerül- sikerült a rendelésedet leadni, vagy nem kaptál a  rendelésedről visszajelző mailt, kérlek írj az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. -ra  egy rövid levelet. Továbbá írd meg a telelfonszámod is, visszahívlak, és orvosoljuk!

 

Kézi vezérléssel egy kis kreativitással és egy kevés türelemmel minden megoldható :)  Köszönöm a megértéseteket! Már javában dolgozunk az ügyön. Pár napot kérek, és minden megint csoda ügyes lesz :)

14
Jul
2017

Akiket érintett a "villódzó" almenü jelenség, azoknak a megoldási javaslat: Firefox alól, vagy a legújabb Crome alól hibátlanul fut a rendszer. 

De a globális megoldásig is ékszerre fel, és élvezzétek a mától kezdődő kész- és divatékszer kiárusítást! Naponta újabb ékszerek kerülne be a kiárusításba! Elsősorban az E-kellék nevű társoldal termékeit találjátok majd meg, de lesznek NKM ékszerek is.

A lelőhely (katt a kék linkre):https://goo.gl/Xz6Ucc

 

Napsütéses napokat!

 

 

Újdonságok

11 500 HUF egységár Haiyael- onix- Sp
11 500 HUF egységár Gabriel - apatit-Sp
8 500 HUF egységár Gabriel - barnamárvány-Sp

Hírlevélre feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, ha szeretnél havi rendszerességgel az aktuális kiemelt ajánlatokról első kézből értesülni.

Alkotok, tehát vagyok...

Követőink